Mozgójárda is épül a sátoraljaújhelyi hídhoz

Az üvegaljú függőhídról mesebeli kilátás nyílik

[Farmosi Nóra] publikálva: 2024-06-05 00:00:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Kiss Róbert Richard Prima Primissima-díjas turisztikai újságírót kérdeztük a hídavatón.


Mennyire volt félelmetes az új híd?

Ez egy 700 méter hosszú kötélhíd, ahol alul fémszerkezeten sétálunk, a közepén pedig van egy rész, ami üvegből készült. Felmegy tehát egy picit az adrenalinszintje azoknak, akiknek van egy kicsi tériszonyuk, de nyugodtan bevállalható. Talán épp ezért nagy az élmény. Azt tapasztaltam, hogy le kell küzdeni a félelmünket. Ugyanakkor még viszonylag nagyobb szélben sem leng ki jelentősen az építmény, bár a közepénél érezni lehetett a folyamatos mozgást.

Milyen hosszú időben, míg átérünk egyik hegyről a másikra?

A kötélhíd a Szárhegy és a Várhegy közt húzódik. Kényelmesen sétálva, fotókat készítve, olykor meg-megállva húsz perc – fél óra alatt érünk át. Visszafelé nagyjából ugyanennyi az út. Persze a kedvesünkkel andalogva, romantikusan sétálgatva ez az idő több lehet vagy ha sietünk, akkor sokkal gyorsabb, hisz hamar le tudunk küzdeni 700 méteres távolságot.

Milyen volt a panoráma?

A kilátás mesebeli. Már csak ezért érdemes ide eljönni.

Turisztikai szempontból mekkora vonzerőt jelenthet ez a térségnek?

Minden ilyen attrakció vonzza a vendégeket. Azt gondolom, ez már alkalmas arra, hogy külföldről is idejöjjenek megcsodálni a mesés panorámát és kipróbálni a hidat. Főleg Szlovákiából és Lengyelországból érkező vendégekre számítok.

Mennyire drága?

Ismereteim szerint 5000 Ft lesz a belépő, ami nem drága és nem is olcsó. Nagyjából annyi, amennyit ez az élmény megér.

Hogy tudjuk megközelíteni a hidat?

A szárhegyi oldalánál parkolóban lehet letenni az autót és onnan fel lehet sétálni. A séta azért azt jelenti, hogy bőven kell szintkülönbséggel megküzdenünk. Mikor erre rákérdeztem, kiderült, hogy a tervek szerint lesz egy mozgójárda egészen a függőhíd kezdetéhez. Ez mindenképpen nagy segítség lesz. De egy kis túra a többségnek belefér. Én az avatóünnepségen voltam öltönyben, nyakkendőben, de így sem éreztem megterhelőnek az utat. Mondjuk az is igaz, hogy a sok utazás miatt van gyakorlatom.

Látott már ehhez hasonlót a világban?

Az elmúlt években épültek hasonló hidak a világban és Európában is. Kínában van egy nagy híd, Amerikában is láttam hasonlót. A németeknek van egy 665 méteres hídja. A portugáloknak egy 516 méteres van. Ezzel együtt azt gondolom, hogy minden ilyen turisztikai attrakció az emberek többségét érdekli és szívesen sétálgat, bámulva a mesés panorámát.

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
PÉNZTÁRCA
Van ötös a lottón
Valaki megütötte a főnyereményt
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
RECIKLI
Tini verte át a Twittert
Politikusi kamuprofil

Itt jártunk: Uganda

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2024.10.11. 18:35 Világszám - Inforádió
London III.
2024.10.12. 10:05 Világszám - Inforádió
London IV.
2024.10.13. 10:35 Világszám - Inforádió
London III. ism.
Közösség
Nap lánya

Szépség és kitartás

Szófelhő / Archív
--