Vrabély Márk: Mi történt pontosan az orángutánnal?

Vrabély Tamás: Az előre haladottan vemhes nőstény orangután már egy hete betegeskedett, nem evett rendesen, lefogyott. De mivel a vizsgálathoz való altatás ebben az állapotban veszélyes lett volna, ezért megvárták, míg megszüli kölykét. A szülés után néhány napig rendesen szoptatta kicsinyét, majd állapota rohamosan romlani kezdett. Egy nap alatt súlyos komatózus állapotba került. Intenzív terápiát, infúziót kapott, és ultrahang-vizsgálatot, vérvizsgálatot is végeztünk rajta. Súlyos bélállás alakult ki, emiatt műtétre került sor, de sajnos a műtétet követő néhány órán belül az állat elhullott.

V.M.: Lehet tudni a halál pontos okát?

V.T.: Pontos diagnózis életében nem volt megállapítható, így korbonctani vizsgálatot végeztek, melynek végleges eredményét még nem ismerjük.

V.M.: Mi a helyzet a kölyökkel?

V.T.: A kis orangutánt inkubátorba helyezték, és mesterségesen nevelik. A körülményekhez képest kielégítő állapotban van, és jól fejlődik.

V.M.: Nem lesz probléma a fejlődésével az anyja nélkül, egyáltalán képes lesz még önálló életre?

V.T.: Egy orángután bébi közel olyan tempóban növekszik, mint egy csecsemő, tehát önálló életre megfelelő körülmények között is csak egy éves kora körül lesz alkalmas. Az sem biztos, hogy a mesterségesen nevelt állat az orángután közösségbe visszahelyezhető.

V.M.: Máskor is dolgoztál már az állatkertnek? Miért téged kértek fel?

V.T.: Alapvetően ultrahangvizsgálattal, kardiológiával foglalkozom, és ha speciális vizsgálatokra van szükség, az állatkerti kollégák gyakran hívnak segítségül. Így vizsgáltam már többek között gorillát, csimpánzt, alligátort, borjúfókát, ormányos medvét, rókát és farkast is.

V.M.: Nem veszélyes ilyen nagy vadállatokkal dolgozni?

V.T.: Az esetek nagy részében ezek az állatok csak altatva vizsgálhatók, de így is előfordulhatnak veszélyes szituációk. Egyet el is mesélnék: egyik alkalommal egy több, mint 100 kilós gorillanőstényt vizsgáltunk ultrahanggal, és ezzel egy időben fogászati kezelésen is átesett, amikor hirtelen fölébredt a vizsgálóasztalon, kitépte szájából a légcsőtubust, és elindult az emberek felé, akik hanyatt-homlok menekültek a vastag vasajtó védelmébe. Én az ultrahangkészüléket mentettem, a fogász kolléga a műszereit, és az állatkert főorvosának (Dr. Mezősi László – a szerk.) csak annyi ideje maradt, hogy egy fecskendőnyi altatót röptében az állat combjába szúrjon. Annyi időre még elbódult, hogy sikerült a ketrecébe visszahelyezni, így mindenki épségben megúszta az incidenst.