Újra fogad látogatókat a Tadzs Mahal

Soha nem volt még ilyen sokáig zárva

[Farmosi Nóra] publikálva: 2020-09-21 11:49:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Eddigi leghosszabb, hat hónapos zárvatartása után újra nyitva az indiai Tadzs Mahal - számolt be róla a BBC hírportálja.


Akkor zárták be, amikor márciusban szigorú kijárási korlátozásokat vezettek be, hogy megállítsák az új koronavírus terjedését az országban. Előzőleg 1978-ban kellett ezt tenni, amikor Agra városát árvíz öntötte el, előtte 1971-ben, az indiai-pakisztáni háború idején. Mielőtt hétfő reggel 8 órakor kinyitották volna a kaput, az épületben és a kertben is mindent fertőtlenítettek. Minden dolgozón maszkot és arcpajzsot látott az eseményen részt vevő helyi újságíró, Joges Kumar Szingh. A bejáratnál lázat mérnek, a látogatóktól azt kérik, online vegyenek jegyet, a műemlék területén pedig tartsanak biztonságos távolságot egymástól.

A mauzóleumot körülvevő kertekben hosszú időt töltenek el a turisták sétálva, fotózva, de maga az épület zárt, szinte alig szellőzik, ami fertőzésveszélyt jelent. Általában nagy a zsúfoltság, ahogy hosszú sorokban várakoznak az emberek, hogy belépjenek a legendás épületbe. A hétfő reggeli nyitáskor azonban alig volt belépő a biztonsági kapuknál, ami szokatlan látvány India leghíresebb műemléke történetében.

A Tadzs Mahalt a 17. század közepén építette Sah Dzsehán, az indiai mogul dinasztia ötödik uralkodója harmadik és legkedvesebb felesége, a gyerekszülésben meghalt Mumtáz-i Mahal (a palota ékessége) mauzóleumául. 1983 óta szerepel az UNESCO világörökségi listáján. Indiában csaknem 5,5 millió embernél diagnosztizálták az új koronavírust, ez a második legtöbb eset a világon az Egyesült Államok után. Az országban 87 882-en haltak bele a vírus okozta betegségbe.

© vilagszam.hu

(Forrás: MTI)




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Vége a veszélynek Csernobilban
Egyelőre legalábbis
PÉNZTÁRCA
Zuhanást áraz be az ingatlanpiac
Egyszerre igényesebb és olcsóbb
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Turistamágnes lett az acélvárosból
Egyre vonzóbb célpont Miskolc
RECIKLI
Energiahatékony otthont akar? Az OTP lépett
Már igényelhető a zöld hitel

Itt jártunk: Svájc

TOP
PIKÁNS

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2025.05.30. 18:35 Világszám - Inforádió
Monaco
2025.05.31. 10:05 Világszám - Inforádió
Monte Carlo
2025.06.01. 10:35 Világszám - Inforádió
Monaco ism.
Közösség
Nap lánya

Szépség és kitartás

Szófelhő / Archív
--
Töltöm...