Újabb 8 ezresekre indultak magyar hegymászók

Maradtak tartalékaik

[Kail] publikálva: 2019-08-23 13:20:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Újabb nyolcezres csúcsok meghódítására indulnak magyar hegymászók: Varga Csaba a Dhaulagiri csúcsra készül, míg Lengyel Ferenc a korábban tervezett Sisapangma helyett a Manaszlu meghódítására indul szeptember elején oxigénpalack és magashegyi teherhordók nélkül - közölte Bíró Dániel, a Kalifa Alpin Csapat kommunikációs menedzsere.


Az eredeti tervek szerint ősszel csak Lengyel Ferenc indult volna nyolcezres expedícióra a csapat tagjai közül, de Varga Csaba a Hidden Peak júliusi megmászása után döntött úgy, hogy még egy hegycsúcs megmászásával próbálkoznak.

A Nepálban fekvő 8167 méteres Dhaulagiri a világ hetedik legmagasabb hegycsúcsa, amelyet a magyarok közül eddig csak Erőss Zsoltnak (1968-2013) sikerült megmásznia még 2006-ban. Ha sikerrel jár, ez lesz Varga Csaba erdélyi mászó 5. nyolcezrese.

A közlemény idézi Varga Csabát, aki elmondta: "úgy érzem jól sikerült a felkészülésem, a Hidden Peaket mostoha körülmények között is sikerült megmászni és maradtak tartalékaim".

Az eredeti tervek szerint Lengyel Ferenc a 8027 méteres Sisapangmára indult volna, de a kínai hatóságok őszre senkinek nem adnak mászóengedélyt. A hegymászó ezért úgy döntött, hogy a Manaszlut szeretné meghódítani. A szintén Nepálban található 8156 méter magas csúcs a nyolcadik legmagasabb a világon.

Mindkét hegymászó az elmúlt napokban a Fogarasi-havasokban edzett Romániában.

Lengyel Ferenc nyári expedíciója is sikerrel zárult: a 7134 méter magas Ibn Szína-csúcsot mászta meg júliusban.

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Bálnák a Parlamentnél
Plasztikmentes július
PÉNZTÁRCA
Nem szexelnek és soha nem lesz pénzük
Miért boldogtalanok az ezredfordulósok?
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Így választunk mi, magyarok
Mi fontos, amikor eldöntjük, hova utazunk?
RECIKLI
Beporzók napja
Jó lesz csütörtökön Vácrátóton

Itt jártunk: Svájc

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2025.05.09. 18:35 Világszám - Inforádió
Liechtenstein I.
2025.05.10. 10:05 Világszám - Inforádió
Liechtenstein II.
2025.05.11 10:35 Világszám - Inforádió
Liechtenstein I. ism.
Közösség
Nap lánya

Szépség és kitartás

Szófelhő / Archív
--