Tíz évesen már filmben szerepelt

Karrierje szépen ível felfelé

[superadmin] publikálva: 2017-09-24 01:01:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Emlékeznek még a Faun labirintusa című 2006-os alkotásra? Nos, az a fiatal lány, aki Oféliát alakította felcseperedett és igazi nő vált belőle.  A 22 éves Ivana Baquero a Hideg csontok című filmből is ismerős lehet az olvasóknak és bár úgy volt, hogy ő alakítja majd Chris Hargensent a Carrie című filmben, végül a rendezők mást választottak, de azóta rengetek produkcióban szerepelt már.


Első filmszerepét a Farkasvadászat című, valós eseményeket feldolgozó filmben kapta mindössze tíz évesen. Azóta eltelt néhány év, de karrierje nem állt meg. Manapság egyre több spanyol filmben is szerepet vállal, ami nem csoda, hiszen spanyol vér csörgedezik ereiben. Barcelonába született a fiatal lány, de miután amerikai iskolába járt, sikerült elsajátítani az angol nyelvet.

Ivana Baquero több díjat is a magáénak tudhat, nem rég pedig olyan filmekben kapott szerepet, mint a Gelo és a The Shannara Chronicles TV sorozat.

Érdekesség, hogy Dustin Hoffman az egyik nagy kedvence, a spanyol és az angol mellett katalánul is beszél. Tanult gitározni és a rock zene is vonzotta, a Pán Péter az egyik kedvenc meséje és a horror, valamint a misztikus műfajokkal első szerepe után kezdett el foglalkozni. Kedvenc színésznői Jodie Foster és Natalie Portman, és 12 éves korában még a pszichológia is érdekelte. Egyes források szerint arra vágyik, hogy olyan ismert legyen, mint kedvenc színészei.

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



Három év után jött a siker

A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Kína betiltja
Csaó zacsik!
PÉNZTÁRCA
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Az Adria vagy a Balaton?
Nyaralás előtt
RECIKLI
Törölték a járatát, hát hazabiciklizett
Skóciából Athénba, karantén idején

Itt jártunk: Svájc

TOP
PIKÁNS

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2025.05.16. 18:35 Világszám - Inforádió
Nyaralóprogramok gyerekekkel 1.
2025.05.17. 10:05 Világszám - Inforádió
Nyaralás gyerekkel 2.
2025.05.18. 10:35 Világszám - Inforádió
Nyaralóprogramok gyerekekkel 1. ism.
Közösség
Nap lánya

Szépség és kitartás

Szófelhő / Archív
--
Töltöm...