A legkisebb faluban is ott voltak
[Kail] publikálva: 2018-11-05 15:14:00 | Nyomtatás
Kiváló eredmény született a magyarság szempontjából a hétvégi kisebbségi nemzeti tanácsi választáson Szerbiában - értékelt a nemzetpolitikai államtitkár hétfőn Budapesten.
Potápi Árpád János a Nemzetpolitikai Kutatóintézet rendezvényén elmondta: harmadszor tartottak ilyen választásokat Szerbiában, ahol 22 nemzeti tanács működik, közülük 18-at közvetlenül választanak meg, közte a Magyar Nemzeti Tanácsot (MNT).
Az államtitkár szerint már a voksolást megelőző regisztráció során fel lehetett mérni a valódi helyzetet, azt, hogy ki mire számíthat. Augusztus 24-én jelentette be a Magyar Összefogás a listáját, ezt követte jóval később a Magyar Mozgalom - idézte fel Potápi Árpád János, aki szerint már ebből lehetett következtetni az eredményre.
Az MNT az elmúlt években rendkívül sikeres munkát végzett; az elmúlt négy évben Vajdaság-szerte nagyon jól látták az emberek, hogy a magyar kormánnyal szorosan összefogva, együttdolgozva az ottani közösségek, civil szervezetek milyen eredményeket tudtak elérni - összegzett.
Hajnal Jenő, a Magyar Nemzeti Tanács elnöke kiemelte: száz településen 338 kampányrendezvényt tartottak, nincs olyan közösség a Vajdaságban, ahová ne látogattak volna el.
Rámutatott: némileg alacsonyabb volt a részvétel mint négy éve, de minden városban, községben a Magyar Összefogás nyerte a választásokat; mindenhol megszerezte a szavazatok több mint 75 százalékát.
Hangsúlyozta: a Magyar Összefogás 2014-es programjában megfogalmazott elképzeléseket megvalósították. Kitért többek között a kulturális, oktatási fejlesztésekre, korszerűsítésekre, és kiemelte az ingyenes tanszercsomagokat, az osztálykirándulások szervezését, az ösztöndíjasok támogatását. Kitért a magyar médiaház elkészültére, a tudósítói hálózat kiépülésére is.
Amikor magyar érdekeket kellett képviselni a legkisebb faluban is ott voltak - mondta az elnök.
A vajdasági MNT-ben a következő négy évben is a Vajdasági Magyar Szövetség által támogatott Magyar Összefogás nevű lista képviselői lesznek többségben a kisebbségi nemzeti önkormányzati választások nem hivatalos eredménye alapján. A következő négy esztendőben várhatóan 30 helyet tudhat magáénak a szervezet.
Az első, közvetlen módon választott Magyar Nemzeti Tanácsban 2010-ben a Magyar Összefogásnak 28 képviselője volt, négy évvel később pedig a 35-ből 31 helyet tudott megszerezni.
A Magyar Mozgalom nevű civil szervezet 2015-ben jött létre, így a korábbi választásokon még nem vett részt, most pedig várhatóan öt helyet szerzett.
Az MNT a Szerbiában élő magyarok országos kisebbségi önkormányzati szerve. A délvidéki magyarság ezen a testületen keresztül valósíthatja meg a kulturális autonómiához való jogát, a testület jogköre a művelődés, a tájékoztatás, a nyelvhasználat és az oktatás területére terjed ki.
Galéria:
A kategória további hírei:
Egy magyar recepciós mesél
Életveszélyes a túrázás
3. Emeletes ülések a repülőkön
Ez (is) lehet a jövő
Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el
5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap
Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó
Két év tombolás után csak a férj
7. Nádas Tamás barátom emlékére
Lezuhant a műrepülő világbajnok
8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat
A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye
9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket
Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat
Szex kölcsönbe
1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban
Sztárjainkat is utolérte a szerelem
2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian
Hiányzó gyémántok
3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt
Készen állsz?
4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez
Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől
5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy
Elmondjuk, miért!
6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi
Köztük vagy?
7. Jolie keményen megvádolta Pittet
„Történt családon belüli erőszak…”
8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!
Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?
9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár
Nem akárhol buktak le
10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után
A királyi családban sem fenékig tejfel az élet
Szépség és kitartás