Prima Primissima díj

Bejelentették az idei jelölteket

[Hajdú Anna] publikálva: 2015-09-09 14:53:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Idén tizenharmadik alkalommal adják át a Prima Primissima díjakat. A több, mint egy évtizedes múltra visszatekintő díj jelöltjeit sajtótájékoztató keretében jelentette be Dr. Csányi Sándor, a Prima Primissima Alapítvány kuratóriumának elnöke.


Az Alapítvány célja a minőség és a kiemelkedő tevékenység elismerése. A díj megmozgatja a közvéleményt, évről-évre több ezer szavazat érkezik a jelöltekre.

„ A díjjal nem csupán elismerésünket kívánjuk kifejezni, hanem azt reméljük, hogy társadalomformáló erővel is bír, inspirációt és példamutatást ad a minél magasabb szintű teljesítményhez.” – mondta Csányi Sándor.

Idén több, mint hétszáz jelölés érkezett tíz kategóriában. A díjra felterjesztett művészek, tudósok, sportolók és újságírók közül előzsűri választotta ki az egyes szakterületek három Prima díjasát, akik így lehetőséget kaptak arra, hogy elnyerjék a Prima Primissima díjat. A díj odaítéléséről az Alapítvány kuratóriumának tagjai és a VOSZ kibővített elnöksége dönt. A húsz Prima díjas 5, a tíz Prima Primissima díjas 15 millió forint jutalomban részesül.

A korábbi éveknek megfelelően idén is SMS szavazással dől el, ki lesz a közönségdíjas. Szavazni szeptember vége és december eleje között lehet. „A szavazók között kisorsolunk egy Mercedes-Benz A-osztályú személygépkocsit. A szavazás részletei rövidesen elérhetőek lesznek a www.primaprimissima.hu weboldalon és a Prima Primissima Facebook oldalán.” – mondta Honti Hanna, a Prima Primissima alapítvány ügyvivője. A közönségdíjas 15 millió forinttal lesz gazdagabb.

Ebben az évben is önálló, Junior Prima díjjal jutalmazzák a kiemelkedő teljesítményt nyújtó 30 év alatti szakembereket. A Junior Prima társalapítói, a Magyar Fejlesztési Bank, az MVM Zrt., a Docler Holding, a KAVOSZ Zrt. a tudomány, a zene, a népművészet, a sajtó és a színházművészet terén kiemelkedő fiatal tehetségeket támogatja, kategóriánként akát tízet is. A Junior Primák jutalma 2-2 millió forint.

Idén is átadják a területi Prima díjakat, amelyet 19 megyében hárman nyerhetnek el azok közül, akik sokat tettek helyi közösségükért, illetve kiemelkedő teljesítményt nyújtottak értelmiségiként. A díjazottak jutalma 1-1 millió forint.

A 2015. évi Prima díjazottak kategóriánként:

magyar irodalom

Kodolányi Gyula, költő esszéista

Marosi Gyula, író, dramaturg

Oravecz Imre, író, műfordító

magyar színház- és filmművészet

Börcsök Enikő, színművész

Máté Gábor, színművész, rendező

Sándor Pál, rendező

magyar képzőművészet

Csáji Attila, képzőművész

Károlyi Zsigmond, festőművész

Vojnich Erzsébet, festőművész

magyar tudomány

Csíkszentmihályi Mihály, pszichológus, egyetemi tanár

É. Kiss Katalin, nyelvész

Dr. Stépán Gábor, gépészmérnök, egyetemi tanár

magyar oktatás és köznevelés

Csapó Benő, oktatáskutató, egyetemi tanár

Dr. Gyarmathy Éva, klinikai és nevelés lélektani szakpszichológus

Petőfi Irodalmi Múzeum

magyar építészet és építőművészet

Benczúr László, okleveles építészmérnök

Dévényi Tamás, okleveles építészmérnök, belsőépítész

Tomay Tamás, okleveles építészmérnök

magyar sajtó

Hajdú B. István, sportújságíró

Stumpf András, újságíró, publicista

Vinkó József, újságíró, dramaturg, műfordító

magyar sport

Kásás Tamás, háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó

Keleti Ágnes, ötszörös olimpiai bajnok tornász

Taróczy Balázs, teniszező

magyar népművészet és közművelődés

Ifjú Csoóri Sándor, népzenész, zenetanár

Fonó Budai Zeneház

Levente Péter – Döbrentey Ildikó, közösségalkotó társak

magyar zeneművészet

Baráti Kristóf, hegedűművész

Budapest Klezmer Band

Kovács János, karmester

 

Kép: KTGy

 

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



10 éves a Csányi Alapítvány

A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Vadállatok a nagyvárosban
Tragikus és vicces történetek karantén idején
PÉNZTÁRCA
Megint az OTP a legjobb digitális bank
A járvány felpörgette az igényt
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Bálnafesztivál Japánban
Tudják, de csinálják
RECIKLI

Itt jártunk: Uganda

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2024.10.11. 18:35 Világszám - Inforádió
London III.
2024.10.12. 10:05 Világszám - Inforádió
London IV.
2024.10.13. 10:35 Világszám - Inforádió
London III. ism.
Közösség
Nap lánya

Szépség és kitartás

Szófelhő / Archív
--