Nincsenek biztonságban a mosdóban sem

Félnek wc-re menni a nicaraguai diáklányok?

[Kovacs R.] publikálva: 2016-04-06 14:52:00 | Nyomtatásprint

hírkép

A nicaraguai vidéken a diáklányok számára már csak reggelente eljutni az iskolába sem éppen gyerekjáték. A tanyáktól pettyezett cukornádföldek között kanyargó, több kilométeres úton számtalan veszély leselkedik az iskolába, vagy éppen hazafelé tartó gyerekekre. Amikor pedig végre a szegényes osztályterem biztonságot nyújtó falai között tudhatják magukat, megpróbáltatásaik még korántsem értek véget. A lányokat ugyanis még a wc-n sem hagyják békén.


Akinek volt szerencséje egy latin-amerikai vidéki latrinán kuporogni, tudja, hogy egy angol wc zárható ajtóval szó szerint vízválasztó lehet, ha szükségleteink nyugodt elvégzésére vágyunk. Ez a luxus azonban a nicaraguai diáklányoknak nem adatott meg. Tudniillik az ébredő szexualitásuktól túlfűtött fiúk előszeretettel molesztálják a mellékhelységbe távozó lányokat. A fiatal hölgyek ezért minden kényelmetlenség ellenére inkább egész nap visszatartják, mintsem hogy az állandó zaklatások céltáblájává váljanak.

A kiskorú molesztálók repertoárja pedig igen változatos. Vannak, akik a nem létező ajtó alatt becsúsztatott mobiltelefonnal filmezik a lányokat, mások egyszerűen rájuk rontanak és fogdossák őket, sőt az sem rendhagyó, hogy a tanulók csoportos nemi erőszak áldozatául esnek a latrinákon.

A helyzeten csak ront a tanítók hozzáállása, akik egy, a kiskorú lányok helyzetét felmérő tanulmány szerint hajlamosak félrenézni a fiúk “csínjei” láttán. A szakértők szerint ez egyfelől a tanárok érdektelenségének, illetve a pedagógusoktól sem idegen, rossz társadalmi és kulturális beidegződéseknek tudható be. Egyfelől a kőkemény iskolai hierarchiában a tanárok távol tartják magukat a diákok “bizonyos” dolgaitól, másodsorban pedig az erősen férfiközpontú vidéki lakosság körében a nők és a kislányok vegzálása, a sérelmükre elkövetett erőszak a mindennapi élet természetes velejárója.

A Plan Internacional nőügyi tanácsadója a BBC Mundónak azt is elmondta, hogy e társadalmi reflexeket a fiúk már egészen korán elsajátítják, így a serdülőkorba lépő diákok számára teljesen normális, hogy szabad prédának tekintik a fiatal lányok testét. Ez talán annyira nem is meglepő, ha figyelembe vesszük, hogy a kutatások szerint a férfi pedagógusok is rendszeresen zaklatják a gyengébb nem fiatalabb képviselőit.

Férfi tanáraik a lányokat egy-egy jobb érdemjegyért apróbb szexuális szívességekre kötelezik őket, amennyiben pedig a tanulók nem állnak kötélnek, a pedagógusok kisebb-nagyobb pénzösszegek kifizetésére kényszerítik vagy zsarolják diákjaikat.

Míg általában a hétvége ma a nicaraguai vidéken is a pihenés és a szórakozás ideje, addig a fiatal lányok számára valóságos rémálom az utcákra merészkedni ezeken a napokon. A hagyományosan szombaton fizetett hetibérekből órák alatt lerészegedő, erőszakos napszámosoktól ugyanis még saját lakásaikban sincsenek biztonságban a lányok. Sőt, a gyakorlat azt mutatja, hogy egy olcsó kocsmákat felvonultató utcán szombat este még egy férfi számára sem életbiztosítás végigsétálni- írja a globoport.hu.

Az iskolai erőszak olyan mértéket öltött, hogy – bármilyen furcsán is hangzik – a normális wc-k és osztálytársak hiányában egyenesen a tanköteles korú lányok iskoláztatása került veszélybe. Az UNESCO idevágó tanulmánya szerint ugyanis a zaklatások miatt a diákok tömegei hagyják ott az iskolapadot és hullanak ki az oktatási rendszerből. Az Unicef becslései arra engednek következtetni, hogy Latin-Amerika második legszegényebb országában, Nicaraguában az iskoláskorú gyerekek mintegy 9%-a nem fejezi be tanulmányait.

Talán még maga Maslow sem gondolta volna, hogy Nicaraguában ilyen abszurd módon igazolja majd magát az 50-es években kidolgozott szükséglet-hierarchiai modellje, hiszen a mellékelt ábra szerint nagyon úgy tűnik, hogy egy működő oktatási rendszer, következésképpen pedig a vidéki női lakosság felzárkóztatásának (egyik) előfeltétele nem egyéb, mint egy egyszerű, zárható wc-ajtó.

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
A zsiráfok nem halnak ki, ugye?
De lehet, hogy mégis
PÉNZTÁRCA
Nézze meg az ezüst 10000 forintost!
Emlékérméket bocsájt ki az MNB
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Horvátország strandokon túl 1.
Hova érdemes még menni? Istria
RECIKLI

Itt jártunk: Svájc

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2025.08.15. 18:35 Világszám - Inforádió
Olaszország 1.
2025.08.16. 10:05 Világszám - Inforádió
Olaszország 2.
2025.08.17. 10:35 Világszám - Inforádió
Olaszország 1. ism.
Közösség
Nap lánya

Szépség és kitartás

Szófelhő / Archív
--