Még egy hetük van rá

Bacon, Freud és a Londoni Iskola a Galériában

[Kail] publikálva: 2019-01-05 11:04:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Még egy hétig, január 13-ig látható a Magyar Nemzeti Galéria (MNG) Bacon, Freud és a Londoni Iskola festészete című kiállítása; a 20. század második felének figurális brit festészetét, az úgynevezett Londoni Iskolát bemutató tárlat január 12-i finisszázsára különleges programokkal készülnek.


Az MNG közleménye szerint a finisszázs nem elsősorban a zárásról szól, hanem a kiállításhoz kapcsolódó értelmezések bővítéséről és továbbgondolásáról.

Ennek jegyében január 12-én a látogatók a kiállítás társkurátora, Fehér Dávid vezetésével nézhetik végig a tárlatot, emellett meghallgathatják Radák Eszter festőművésznek, illetve az ArtMagazin szerkesztő-párosának, Topor Tündének és Winkler Nórának a vezetését is.

Mint írják, a kiállítás elmélyültebb megértését segíti Radnóti Sándor esztéta, egyetemi tanár és Kántor Péter költő-műfordító beszélgetése is. A társművészetek részéről Réti Anna táncelőadása és a Barcsay Jenő Emlékzenekar koncertje színesíti a finisszázs programját.

A záró rendezvényen újabb pop-up kiállítás nyílik a kortárs magyar képzőművészet fiatal és középgenerációs képviselőinek munkáiból a kiállításhoz kapcsolódva. A közlés szerint Fridvalszki Márk, Gosztola Kitti, Halász Péter Tamás, Molnár Zsolt, Szabó Ádám és Szalai Dániel munkái egyfajta szekunder teremtés kulisszáiba vezetik be a nézőket. A kiállítást Tóth Kinga hangköltészeti performansza nyitja meg.

© vilagszam.hu

(Forrás: MTI)




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Olaj ömlött a tengerbe Rijekánál
Veszélyben a turizmus a Kvarner-övölben
PÉNZTÁRCA
Van ötös a lottón
Valaki megütötte a főnyereményt
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
RECIKLI
Luxushotelek ingyenes ajánlatai
Karantén alatt ez is más

Itt jártunk: Svájc

TOP
PIKÁNS

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2025.05.16. 18:35 Világszám - Inforádió
Nyaralóprogramok gyerekekkel 1.
2025.05.17. 10:05 Világszám - Inforádió
Nyaralás gyerekkel 2.
2025.05.18. 10:35 Világszám - Inforádió
Nyaralóprogramok gyerekekkel 1. ism.
Közösség
Nap lánya

Szépség és kitartás

Szófelhő / Archív
--
Töltöm...