Magyar nyelvből vetélkednek Székelyföldön

Misszió könyvadománnyal

[Kail] publikálva: 2019-09-18 12:12:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Már harmadszor rendez Magyar Nyelvőr napot az azonos nevű budapesti székhelyű alapítvány csütörtökön Székelyudvarhelyen.


A Tamási Áron Gimnázium 7. évfolyamának diákjai mérik össze tudásukat a magyar nyelv szabályairól és finomságairól tréfás és komoly feladatok teljesítésével. A Magyar Nyelvőr Alapítvány képviseletében dr. Keszi István vezeti a vetélkedőt, de segítségére lesz ebben a Középsuli internetes filmsorozat egyik főszereplője, Garai Bendegúz is. Ők ketten könyvadományt is átadnak az iskolának, félezer könyvet visznek magukkal ezúttal is Székelyudvarhelyre.

Dr. Keszi István beszél majd a Magyar Nyelvőr Alapítvány céljairól is a gyerekeknek. Arról, hogy alapvetően három területre koncentrálnak az 1872-ben alapított Magyar Nyelvőr folyóirat szellemiségének megfelelően. Amellett, hogy könyvadományokat gyűjtenek és visznek, illetve olyan rendezvényeket és kiadványokat támogatnak, melyek a magyar nyelv ápolását és megőrzését hivatottak szolgálni, évről évre átadják a Magyar Nyelvőr díjat is a Parlamentben. Ezt azok kapják, akik a legtöbbet tették a magyar nyelv ápolásáért a határokon innen és túl. Ez a legjelentősebb ilyen szakmai díj ma Magyarországon.

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Száz kiló szemetet találtak egy bálnában
Elképesztő, hogy mi volt benne
PÉNZTÁRCA
Máshogy nem vészelnék át
Így segítik most az utazásszervezőket
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Most is lesz Járatlan Utakon
Két nap a világ körül
RECIKLI
Ezért írj inkább kézzel!
Egy sor jótékony hatása van

Itt jártunk: Svájc

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2025.04.25. 18:35 Világszám - Inforádió
Svájc I.
2025.04.26. 10:05 Világszám - Inforádió
Svájc II.
2024.04.27. 10:35 Világszám - Inforádió
Svájc I. ism.
Közösség
Nap lánya

Szépség és kitartás

Szófelhő / Archív
--