Koronavírus -ingázhatnak a rajkai szlovákok
Sikerült megoldást találni
[j.protic] publikálva: 2020-03-18 08:21:00 | Nyomtatás
Fellégezhetnek a Rajkán és környékén élő szlovákok. Csütörtöktől ismét szabadon ingázhatnak a szlovák fővárosba.
Kedd este jött a szlovák belügyminisztérium bejelentése, miszerint Denisa Saková szlovák és Pintér Sándor magyar belügyminiszter megállapodtak abban, hogy megnyitják a személyforgalmat a határokon azon személyek előtt, akik az államhatártól legfeljebb 30 kilométeres körzetben élnek vagy dolgoznak.
A határ átlépésénél érvényes személyigazolványt és a munkáltatótól származó igazolást kell felmutatni. A határ megnyitása ilyen célból csütörtöktől, március 19-től 06.00 órától lép életbe, amint azt a szlovák kormány szerdai ülésén jóváhagyja. A döntés a Pozsony vonzáskörzetében, például Rajkán, Dunakilitin, Bezenyén,Dunaszigeten, Levélen, Mosonmagyaróváron és más határ menti, magyar településeken élő szlovák állampolgároknak jelent megoldást. Rájuk nem vonatkozik a kötelező karantén előírás sem. Ugyanez érvényes a Szlovákiában élő és dolgozó magyar állampolgárokra is, akik az államhatártól számított 30 kilométeres sávból járnak át akár naponta Szlovákiába. A nyilatkozat leszögezi: előfordulhat, hogy a két ország közti egyezség az elkövetkező napok tapasztalatai alapján, illetve a koronavírus megbetegedések számától függően még változhat. Egyelőre nem világos, hogy a határátlépéshez szükséges lesz-e a magyar lakcimkártya felmutatása is. Gondot okoz, hogy a Magyarorszégon ingaltannal rendelkező, és ott lakó szlovákok nagy része eddig nem váltotta ki lakcimkártyáját....
Galéria:
A kategória további hírei:
Egy magyar recepciós mesél
Életveszélyes a túrázás
3. Emeletes ülések a repülőkön
Ez (is) lehet a jövő
Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el
5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap
Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó
Két év tombolás után csak a férj
7. Nádas Tamás barátom emlékére
Lezuhant a műrepülő világbajnok
8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat
A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye
9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket
Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat
Szex kölcsönbe
1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban
Sztárjainkat is utolérte a szerelem
2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian
Hiányzó gyémántok
3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt
Készen állsz?
4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez
Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől
5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy
Elmondjuk, miért!
6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi
Köztük vagy?
7. Jolie keményen megvádolta Pittet
„Történt családon belüli erőszak…”
8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!
Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?
9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár
Nem akárhol buktak le
10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után
A királyi családban sem fenékig tejfel az élet
Szépség és kitartás