Ezt is rosszul tudtuk

Jégkorszaki meglepetés

[Kail] publikálva: 2020-03-20 17:57:00 | Nyomtatásprint

hírkép

A 22-25 ezer éves kör alakú építményeket a Don folyó partjánál tárták fel, majd elkezdték vizsgálni, mire használhatták őket.


Több, mamutcsontból készült, kör alakú építmény maradványaira bukkantak Oroszország területén az 1960-as, majd 70-es években, utoljára pedig 2014-ben. Ezeket újra elkezdtek vizsgálni a régészek, hogy kiderítsék, mire használták őket elődeink. Az építmények mérete meglepte a szakembereket, hiszen a legnagyobb közülük 12 méter átmérőjű, az ott talált állati csontok tetemes mennyisége pedig azt feltételezi, hogy megépítésük hosszú időt vett igénybe. Ez ellentmond az akkori vadászó-gyűjtögető őseink vándorló életmódjának, hiszen róluk a jelenlegi ismeretek úgy tartják, hogy nem töltöttek el huzamosabb időt egy helyszínen.

Az Antiquity-ben megjelent tanulmány szerint az ásatások három éven át folytak Kosztyenki mellett. Összesen 64 mamutkoponyát számoltak össze - őseink legalább ennyi állatot ejthettek el, de az is lehet, hogy a már elhullott mamutok tetemeit is felhasználták az építéshez. Azt sikerült megállapítania a régészeknek, hogy a kör alakú építmények a jégkorszakban, 22-25 ezer évvel ezelőtt épülhettek és a zord teleket vészelhették át bennük az emberek. Azt sem zárják ki, hogy élelmet tároltak bennük, középen pedig tüzet rakhattak  - az ott talált fafosszíliákból legalábbis erre következtettek a régészek.

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Képmutatás felsőfokon
114 magánrepülő a klímakonferencián
PÉNZTÁRCA
26-nak annyi pénze van, mint a fél világnak
És az olló egyre csak nyílik
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Trópusi vihar élőben
Hawaiion drága az emberélet
RECIKLI
Világklasszis hegyi futó egy lapos országból
Szabó Sándorral kihívásokról, veszélyekről és rajongásról.

Itt jártunk: Svájc

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2025.12.26. 18:35 Világszám - Inforádió
Karácsony a világban I.
2025.12.27. 10:05 Világszám - Inforádió
Karácsony a világban II.
2025.12.28. 10:35 Világszám - Inforádió
Karácsony a világban I. ism.
Közösség
Nap lánya

Szépség és kitartás

Szófelhő / Archív
--