Elkezdődtek az utolsó nagy nyári fesztiválok

A Strand és a B.my.Lake kinyitott Zamárdiban

[superadmin] publikálva: 2016-08-24 17:32:00 | Nyomtatásprint

hírkép

A MOL Nagyon Balatonnak köszönhetően az idei balatoni szezon lehet - hosszú idő óta - a leghosszabb. Augusztus 24-én indul Zamárdiban a négynapos STRAND és B.my.Lake Fesztivál, melyekre százezres tömeg várható. Majd szeptemberben egy különleges kompkoncert következik a Kiscsillaggal a Balaton közepén, végül sok-sok finomsággal a Kálibuli zárja a balatoni nyarat. A május óta tartó MOL Nagyon Balaton programjain várhatóan egymilliónál is több vendég vesz részt a szezon végéig.


Egymillióan a MOL Nagyon Balatonon

"A MOL Nagyon Balaton az egyik legnagyobb jelentőségű összefogás a turizmus területén, Magyarországon. A négy éve indult programhoz ma már a Balatoni Régió legjelesebb eseményei csatlakoztak, olyanok, mint a Művészetek völgye, a Veszprém Fest, a Kultkikötő, a Balaton Sound, vagy éppen a KeszthelyFest és a Paloznaki Jazz Piknik. Ezzel együtt, a MOL Nagyon Balaton indulása óta tucatnyi, szórakoztató és egyben színvonalas rendezvény is elindult, így például, a STRAND és a B.my.Lake, melyek a nyár legvégén is százezres tömeget hoznak el a Balaton Régióba" - mondta el a szerdai sajtótájékoztatón Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség vezetője.



A MOL Nagyon Balaton alapítójától megtudtuk, hogy az idei évben rekord látogatottságot várnak a meghosszabbított szezonban. “A MOL Nagyon Balaton indulása óta egyre tartalmasabb és izgalmasabb programok várják a régió vendégeit és ez a megnövekedett forgalomban is jól látható. A partner eseményeink mindegyike eddig látogatócsúccsal zárt, arra számítunk, hogy a szeptember 10-i záróeseményünkig egymilliónál is több vendég látogat el a MOL Nagyon Balaton programjaira” – mondta el Lobenwein Norbert.

Szollár Domokos, a MOL kommunikációs vezetője szerint a Nagyon Balaton pár év alatt az ország egyik legnépszerűbb programsorozatává vált, amely számos fesztivált, turisztikai programot kínál az úton lévőknek. “A MOL célja pedig az, hogy a legjobb minőségű szolgáltatásokkal az úton lévők első számú választása legyen, amikor ők tankolni, bevásárolni vagy éppen kávézni akarnak. Így örömmel álltunk egy olyan programsorozat mögé, ami arra ösztönzi a családokat, fiatalokat, nyaralni vágyókat, hogy induljanak útnak, fedezzék fel a Balatont, és minél több helyre, kiváló programra látogassanak el” – tette hozzá a kommunikációs szakember.

Két fesztivál egy helyen: STRAND és B.my.Lake

Augusztus 24-től - 4 napon át - Zamárdi szabadstrandja egy helyen, egyszerre két fesztiválnak ad otthont. “Ma már hagyománynak számít, hogy augusztusban két, hiánypótlónak számító esemény tölti meg élettel a Balaton déli partját. A STRAND Fesztivál a Petőfi Rádióval közös eseményünk, ahol a hazai zenei élet színe-java mellett nemzetközi sztárok is nagy számban színpadra lépnek. A B.my.Lake, a strand keleti oldalán különleges elektronikus zenei felhozatalával vívta ki a hazai és a nemzetközi közönség figyelmét. Mindkét fesztivál igencsak emberléptékű, de így is a régió egyik legnagyobb eseményének számít, hiszen összességében százezernél is több vendéget várunk Zamárdiba e 4 nap alatt” – tudtuk meg Fülöp Zoltántól, a VOLT Produkció vezetőjétől.

A STRAND Fesztivál hazai nagyágyúi között igazi különlegességeket találunk. Kevés nyári fesztiválkoncertje közül az utolsót itt tartja a Punnany Massif, de a száznál is több fellépőt számláló programban jelen lesz a 25 éves Quimby, a Tankcsapda, a Szabó Balázs Bandája, a Brains, míg a Wellhello és a Halott Pénz pedig a szombati nap két főszervezőjeként nemcsak koncertet ad, de kedvenc előadóikat is színpadra hívja majd.
A nemzetközi mezőny is igencsak erősre sikeredett idén: a Hurts, Tom Odell, Caro Emerald, a Lost Frequencies, a Hollywood Undead, az Asking Alexandra, Jamie Woon és még jó néhányan szerepelnek az illusztris line-upban.

A Petőfi Rádió és a Petőfi TV négy napon át jelen lesz és élő közvetítést ad a fesztiválról, számos koncert pedig élő streamben lesz látható a fesztivál honlapján és a petofilive.hu oldalon. A STRANDon épül fel a Balaton Régió legmagasabb tornya is, ahonnan a közönség fölött “repülhet” át minden bátor fesztiválozó.


Minden eddiginél erősebb programmal és számos újítással nyitja meg kapuit a negyedik B.my.Lake Fesztivál. Nem túlzás azt mondani, hogy Európa egyik legparádésabb line-upja várja idén az underground elektronikus zene közönségét Zamárdiban: Carl Cox, Richie Hawtin, Solumon, Luciano, Nicola, Moudaber, Joseph Capriati, Dubfire, Kollektiv Turmstrasse, Guy J, Gregor Tresher, Stephan Bodzin és még nagyon sokan mások garantálják a feledhetetlen 4 napot. Ilyen felhozatallal nem találkozunk egyhamar hazánkban. A nyár egyik legjobban várt elektronikus zenei rendezvényének koncepciója változatlan: 3 színpadon, egymást váltva, több mint 70 DJ és Live act sorakozik fel.

Jegyek mindkét eseményre a helyszínen is kaphatók.

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



Freddie nagyon elégedetlen

A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Jane Goodall ajánlójával
Könyv a földi élet jövőjéről
PÉNZTÁRCA
Ilyenek a monacói herceg álomautói!
Láttál már elöl nyitható BMW-t?
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Mezőkövesd fejlesztésekkel készül a szezonra
Ezért érdemes Matyóföld szívébe utazni
RECIKLI
Grabowski falra mászott a nyolckerben
Újabb tűzfal lett színes

Itt jártunk: Uganda

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2024.10.11. 18:35 Világszám - Inforádió
London III.
2024.10.12. 10:05 Világszám - Inforádió
London IV.
2024.10.13. 10:35 Világszám - Inforádió
London III. ism.
Közösség
Nap lánya

Szépség és kitartás

Szófelhő / Archív
--