Éjjeli őrjárat Svájcban - videó

Még mindig él, amit csak Rembrandtnál láttál

[Kail] publikálva: 2019-01-22 10:01:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Európában Lausanne az egyik utolsó város, ahol még hivatásként űzik az éjjeli őrjáratot – ugyanúgy, ahogy azt az elődök tették 1405 óta.


Egykor több ezer, sőt akár több tízezer éjjeli őrszem lehetett Európában, akiknek feladata a többi között az volt, hogy tűz esetén riasszák a város lakosságát és a templom harangját megkongatva az idő múlását is jelezték minden órában. A fejlett technológia térhódításával nem volt már rájuk szükség, így a legtöbb helyről eltűntek az őrszemek, mégis vannak még olyan helyek a világon, ahol fontosnak tartották, hogy fennmaradjon a hagyomány.

Napjainkban hét európai városban dolgoznak még éjjeli őrszemek az év minden napján, csakúgy, mint évszázadokkal ezelőtt: Németországban Annaberg, Celle és Nördlingen városában, Nagy-Britanniában Riponban, Lengyelországban Krakkóban, Svédországban Ystadban és Svájcban Luasanne-ban. Az AFP beszámolója szerint a Genfi-tó mellett fekvő svájci városban Renato Haeusler az állandó éjjeli őrszem, helyettese pedig Marco Carrara, aki akkor veszi át a feladatot, amikor Renato szabadságon van.

Ellentétben a középkori városokkal Lausanne-ban ma már nem kell arra számítani, hogy véletlenül kigyullad egy-egy ház, így a riasztás már nem tartozik az őrszem feladatai közé. Az idő jelzése azonban továbbra is az ő dolga. A műszak éjjel 10 és hajnal 2 között van. A katedrális tornyában óránként szólal meg a harang, ezután az őrszem – elrikkantja magát.

“Itt az őrszem! Az óra tízet ütött. Az óra tízet ütött” – kiáltja a messzeségbe, ahogyan azt elődei tették 600 éven keresztül. A város lakossága és a turisták is szeretik ezt a hagyományt. Évente 6-700-an látogatják meg a katedrális tornyát, ahonnan rálátni az egész városra. Csodás panorámában lehet tehát részük azoknak, akik felmásznak a 153 lépcsőfokon. Ha pedig éjjel teszik ezt, valamelyik őrszemmel is találkozhatnak.

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
PÉNZTÁRCA
Drónok pásztázhatják a nagyvárosokat
Egy feltörekvő kínai cék bemutatója
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
RECIKLI

Itt jártunk: Uganda

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2024.10.11. 18:35 Világszám - Inforádió
London III.
2024.10.12. 10:05 Világszám - Inforádió
London IV.
2024.10.13. 10:35 Világszám - Inforádió
London III. ism.
Közösség
Nap lánya

Szépség és kitartás

Szófelhő / Archív
--