Csődhullámtól tartanak a német utazási irodák
Előfordulhat, hogy többségük nem éli túl a válságot
[Farmosi Nóra] publikálva: 2020-04-26 19:47:00 | Nyomtatás
Csődhullámtól tart az utazásszervező és utazásközvetítő vállalkozások németországi érdekképviselete (Deutscher Reiseverband -DRV) a koronavírus-járvány miatt, a szakmai szövetség vasárnapi közleménye szerint előfordulhat, hogy tagjainak többsége nem éli túl a válságot.
A szövetségi kormánynak sürgősen közbe kell lépnie, különben "nagyon hamar megsemmisül" az ágazat közepes méretű vállalkozásokra épülő szerkezete - nyilatkozott Norbert Fiebig, a DRV elnöke, aláhúzva, hogy "nem veszíthetjük el országunk turisztikai infrastruktúráját".
A szövetség tagjainak körében végzett felmérés szerint április végéig 4,8 milliárd euró bevételkiesés várható a koronavírus-járvány lassítására bevezetett utazási korlátozások miatt. A tagvállalatok 20 százalékánál már voltak is elbocsátások. Háromnegyedük jelentkezett állami bértámogatásért, és 40 százalékuk az adófizetés felfüggesztésének lehetőséget is kihasználja. Azonban egy turisztikai "védőernyő", az ágazat helyzetére szabott, célzott támogatási program nélkül a 11 ezer utazási iroda és a 2300 utazásszervező cég többsége tönkremegy, ami munkahelyek tízezreinek megszűnésével járhat - figyelmeztetett az érdekképviselet.
A DRV adatai szerint az utazási irodák és utazásszervezők bevétele 35,4 milliárd euró volt 2019-ben, 1 százalékkal nőtt az egy évvel korábbi 35,2 milliárd euróhoz képest. Szolgáltatásaikat 55,2 millió ügyfél vette igénybe. Az utak 73,6 százaléka külföldi, 26,4 százaléka belföldi volt.
A koronavírus-járvány miatt szinte egyáltalán nem lehet szabadidő eltöltése céljával utazni Németországban. A tengerparti vidék nagy részét - például Usedom és Rügen szigetét - ellenőrző mecklenburg-elő-pomerániai kormány még a tartomány határát is lezárta, hogy feltartóztassa a vírust, így a saját nyaralóval rendelkező németek sem léphetnek be, ha más tartományban van a bejelentett lakhelyük. Külföldi utazásokat sem lehet szervezni, mert a külügyminisztérium a világ valamennyi országára utazási figyelmeztetést adott ki.
(Forrás: MTI)
Galéria:
A kategória további hírei:
Egy magyar recepciós mesél
Életveszélyes a túrázás
3. Emeletes ülések a repülőkön
Ez (is) lehet a jövő
Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el
5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap
Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó
Két év tombolás után csak a férj
7. Nádas Tamás barátom emlékére
Lezuhant a műrepülő világbajnok
8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat
A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye
9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket
Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat
Szex kölcsönbe
1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban
Sztárjainkat is utolérte a szerelem
2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian
Hiányzó gyémántok
3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt
Készen állsz?
4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez
Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől
5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy
Elmondjuk, miért!
6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi
Köztük vagy?
7. Jolie keményen megvádolta Pittet
„Történt családon belüli erőszak…”
8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!
Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?
9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár
Nem akárhol buktak le
10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után
A királyi családban sem fenékig tejfel az élet
Szépség és kitartás