A színésznő, aki évtizedeket tagadhatna le

Kevesen sejtik, hogy Helena Bonham Carter, 54 éves

[superadmin] publikálva: 2017-03-07 01:01:00 | Nyomtatásprint

hírkép

A fantasztikusan tehetséges angol színésznőnek talán éppen annyi arca van, ahány gyertyát tettek az utolsó szülinapi tortájára. Különleges karaktert alakított például a Harcosok klubjában, és valami egész mást mutatott az egyik Harry Potter-filmben. A Majmok bolygója nem csak nekünk, nézőknek emlékezetes, hanem neki is, hiszen a forgatáson ismerte meg leendő gyermekei apját, a rendező Tim Burton-t, akivel egyébként már nem él együtt.

 


A színésznőnek nem volt könnyű gyerekkora, hiszen mindkét szülője súlyosan megbetegedett. Helena Bonham Carter semmilyen színészi képzésben nem részesült, éppen olyan iskolába járt, mint a kortársai, talán csak annyiban tért el tőlük, hogy 1981-ben megnyert egy irodalmi versenyt. Aztán még felnőttként is sokáig a szüleivel élt, hogy az időközben felgyógyult édesanyjának segítsen a tartósan beteg papa ápolásában. Az angol színésznő egyik nagy szerep álma állítólag sokáig az volt, hogy egyike lehessen Charlie angyalainak, de valószínű, hogy ha a film folytatódik, bármilyen fiatalosan is néz ki, őt már nem fogják felkérni az abban való szereplésre.

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
A legzöldebbek között a szegedi egyetem
Világszinten sem teljesít rosszul
PÉNZTÁRCA
Hol érdemes bérlés helyett inkább venni?
Lakás az egyetemi évek alatt
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Ilyen bombanők az önkéntesek Moszkvában!
Mindenkivel szelfiztem, akitől információt kértem
RECIKLI
Beporzók napja
Jó lesz csütörtökön Vácrátóton

Itt jártunk: Svájc

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2025.05.09. 18:35 Világszám - Inforádió
Liechtenstein I.
2025.05.10. 10:05 Világszám - Inforádió
Liechtenstein II.
2025.05.11 10:35 Világszám - Inforádió
Liechtenstein I. ism.
Közösség
Nap lánya

Szépség és kitartás

Szófelhő / Archív
--