Maszkban Londonban

2020-03-24 12:46:00 Kail

hírkép

Nagy-Britanniában keményen szigorítottak a veszélyhelyzeti szabályokon hétfőn. Az ott élőknek tegnaptól csak a legszükségesebb esetekben szabad elhagyniuk otthonaikat. Csupán az alapvető szükségleti cikkek megvásárlása céljából léphet az utcára, a lehető legritkábban. Emellett naponta egy szabadtéri sporttevékenység engedélyezett. Ezen túl csak orvosi segítségért szabad kilépni az utcára, vagy munkába utazás céljából, ha az adott munkát otthonról nem lehet elvégezni. A betartásra rendőrök ügyelnek. Hogy élik ezt meg az ott élők? A Londonban élő és dolgozó Tóth Andreát kérdeztük.



- Hogyan változotatta meg nálatok az életet a koronavírus?

- London rendesen állandóan nyüzsög, pezseg, mindig történik valami, lehetetlen unatkozni. Mi 3 éve élünk itt es kizárólag akkor maradtunk otthon hétvégenként, ha úgy akartuk. Most mas a helyzet. Az első, hogy ki kell találni, mit kezdjünk itthon. A második, hogy mit tudunk együtt csinálni. A harmadik pedig, hogy hogyan különüljünk el munkaidőben - és egyre inkább utána is.

- Mire jutottatok?

- Én tavaszi nagytakarítással kezdtem. Könyvespolc pipa, most az új hobbim a kertészkedés. Itt leszek a nap 23 órájában, nincs kifogás az elhanyagolásra. Tegnap elvetettem az első magokat, most óránként nézem, hogy kikelt-e e a snidling az erkélyen.

Londonban az a mondás járja, hogy ha megveszel sem tudsz ugyanazzal a barátoddal havonta egynél többször találkozni. Mindenki rohan fel-alá, a hétvégék zsúfolásig tele programokkal, egy vacsorát hónapokkal előre érdemes megszervezni. Most mindenki ráér. Indulnak az online borozások, vannak videókonferenciás bulik is. Biztos, hogy megjelenik majd még ezer más  szórakozási forma, amit majd lehet haverokkal csinálni online. A barátnőm este 10-kor élőben jógázik, a kolumbiai testvére által indított videócsatornán. Kellenek ezek. A szintén otthonról dolgozó kollégákkal random kávészüneteket iktatunk be, felhívjuk egymást, szigorúan videóval, és előadjuk a szokásos, kávégép melletti pletykálást.

- Hogy ne hiányozzon annyira a közösség.

- Igen, de ettől még van bőven mit megszokni az otthoni munkával - főleg párosan. A férjemmel most mar 1 hete itthonról dolgozunk es van mit megtanulni. Magunkon es a kollégáimon is látom, hogy a londoniak többsége nincs erre felkészülve. Az égbe szökő ingatlanárak mellett rengetegen csak szobákat bérelnek vagy garzonlakásokat, ezekben kell megoldani valahogy elkülönítve a home office-t.

Sokan megrohamoztak az online bútorboltokat, kihajtható asztalok és székek már alig vannak. Elkapkodtak bármit, ami befér majd az ágy alá, ha ennek vége. Nálunk a munkahely próbálja megoldani a dolgot, de ezt meg ki kell kalapálni. Honnan fogjak beszerezni az íróasztalt, széket,  hogy lesz a visszaszállítás, mi van ha leáll a nem életbevágó cikkek házhoz szállítása. Tegnap, még a bejelentés előtt aki tudott, kerékpárral, gyalog, tömegközlekedést kerülve bement az irodába egy utolsó hajrában felkapni egy monitort vagy billentyűzetet.

De a férjeméknél például semmi ilyesmi nincs tervben, ott  az ezerszer fontosabb "mit kezdjünk azokkal a munkavállalókkal, akik nem tudnak otthonról dolgozni" kérdés körül folyik a vita. Tegnap este fél 9-kor volt a lockdown bejelentés, háromnegyed 9-től már ment a válságmegbeszélés itt a nappaliban. Ez perspektívába helyezi a dolgokat. Nekem a kényelmes szék hiányzik, ezreknek pedig megszűnik a munkájuk egyik napról a másikra.

- Most mi lesz még nehezebb, furcsább?

- Húst, zöldséget, gyümölcsöt nem volt könnyű beszerezni a környéken (Andreáék a Hyde park mellett laknak) a múlt héten sem, gondolom most jön majd egy újabb roham. Eddig próbáltunk minden este munka után sétálni egy nagyot, útba ejtve egy-két boltot beszerző túraként. Sétálni, futni, bicajozni napi egyszer még lehet, a boltokat most pár napig kihagyjuk. Úgyis elég üresek. Reggelente egyébként sem tudunk menni, sok boltban a reggeli órákat az időseknek tartják fenn. Este pedig, mire végzünk otthon a munkával, már nagyjából nincs semmi. A házhoz szállítás jó opció lenne, de heteket kell várni és semmi garancia nincs arra, hogy megérkezik, amit választottál. Nekünk például a cikkek negyede nem jött meg, köztük a vécépapír sem. A hús- és  sajtpultokat mindenhol lezárták, így több ember jut a rakodásra. Rengeteg poszter van minden termeknél azzal, hogy ne vegyél belőle többet a szükségesnél, vagy hogy maximum 1-2 darabot tehetsz a kocsiba.

 

- A gyógyszertárakban mi a helyzet?

- Patikában még nem jártam, kígyózó sort sem láttam, de a minap kaptunk a háziorvostól SMS-t,  hogy ne rendeljünk előre gyógyszereket, van elég a rendszerben de a szokásos adagot szállítják csak ki. De nagyon fogy a paracetamol, az ibuprofen, kérték hogy ne vásároljuk fel a készleteket. Jut mindenkinek, ha módjával veszünk. A kézfertőtlenítő a kis boltokban aranyárban van.

- Milyen a hangulat az utcákon?

- A múlt héten még amolyan érdekesség volt, hogy a Notting Hill és az Oxford Street kiürültek. Bőven lehetett tartani a 2 métert emberek közt. Tegnapra viszont mar csak szimplán lehangoló volt ugyanez. Az általában nyüzsgő, közel-keletiek lakta városrészben, ahol mindig minden nyitva szokott lenni, ha esik, ha fúj, tegnap teljes volt a sötétség. Az éttermek előtt pár ember álldogált, take away-re várva. Ha minden igaz, ez most 3 hétig lesz így. De Olaszországot nézve  szerintem sokan kételkednek abban, hogy ez "csak" 3 hét lesz.