11 ember halt meg az Adrián

Közzétették az idei mentési adatokat

[szorenyi.p] publikálva: 2011-09-21 23:31:00 | megtekintve: 2284 | Nyomtatásprint

hírkép

Az idén eddig 11 ember halt meg, hárman eltüntek. Az Adria horvátországi szakaszán 260 mentési akciót hajtottak végre, és ennek során 655 embert mentettek ki, 173 hajót juttattak biztonságos helyre a Rijekában székelő tengerimentő-központ munkatársai.


Idén az Adrián eddig 11 ember vesztette életét, a sérültek száma 29 volt, három embert pedig eltűntté nyilvánítottak. A tenger vizén hét esetben ütköztek hajók, és szintén hét fedélzeti tűzesetet jelentettek, kilenc vízi jármű elsüllyedt, 46 pedig zátonyra futott.



A tavalyi év első nyolc hónapjában 944 embert és 179 hajót mentettek meg.



Az áldozatok között van hat búvár, három halász, egy fürdőző és két tengerész. A vízből sikerült élve kimenteni hét szörföst, négy fürdőzőt és tíz búvárt.

A horvát tengeri mentők elmondása szerint a legtöbb balesetet a tapasztalatlan hajóvezetők okozzák, vagy olyanok, akik hiányos felszereléssel szállnak vízre, illetve azok a személyek akik megsértik a hajózási szabályokat.

 

© vilagszam.hu

(Forrás: MTI)



Galéria:


Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz

A magyarok lerohanták az Adriát

A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Jönnek az elektromos töltőállomások
Újabb 6 helyen lehet áramot tankolni
PÉNZTÁRCA
Kínában ezt is nyereséggel csinálják
Pénzügyi siker volt a világkiállítás
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
500 magyar nevezetesség okostelefonokra
A Kulturális GPS ingyenesen letölthető okostelefonokra
RECIKLI
2 liter gázolajjal megy a ház
Az építészek mentenék meg a világot
DSC05268_resize.JPG
DSC05375_resize.JPG
DSC05263_resize.JPG
DSC05303_resize.JPG
DSC05334_resize.JPG
DSC05329_resize.JPG
DSC05264_resize.JPG
DSC05284_resize.JPG
DSC05328_resize.JPG
DSC05248_resize.JPG
DSC05372_resize.JPG
DSC05392_resize.JPG
DSC05353_resize.JPG
DSC05398_resize.JPG
DSC05383_resize.JPG
DSC05331_resize.JPG
DSC05282_resize.JPG
DSC05317_resize.JPG

Itt jártunk: Üzbegisztán

TOP
PIKÁNS

1. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

2. Gondolatrendőrség, műcunami, szupervírus

A világ új fegyverei lehetnek

3. Sexy Airlines repít a fellegekbe

Levetkőznek a stewardessek

4. Ilyen a vámpírszex

Vámpírnász az avaron

5. Férfiképző helyett asszonyképző induljon!

Mi úgyis mindent tudunk

6. Kuvaitban pénzt fognak osztani?

Nem férnek el az aranyrudak

7. Tökéletes anyuka lesz

Papp Orsi bemutatkozik

8. A lézerblokkoló használata nem szabálytalan!

A traffipax elhárítható legálisan

9. Doktorok a kifutón

Dr. Nagy Levente bemutatkozik

10. Adonisz utódjait akarja feleségként

Szőke Szabolcs bemutatkozik

1. Ime a Facebook-vezér ifjú felesége

Mark Zuckerberg megnősült miután menyasszonya levizsgázott

2. Kövér utasok miatt veszélyben a repülők

77 kilós emberekre tesztelték az üléseket 60 éve

3. Szájon át abortusz

Itthon is kapható lesz az abortusztabletta

4. Gigantikus rágógumi sokkolja Hollandiát

Művészeti iskolások különös alkotása

5. Múmia futamította meg a betörőt

A bűnöző sikolya késztette cselekvésre a szomszédokat

6. A papság előtt is voltak meleg férfiak

Nőként temettek el egy férfit 7500 évvel ezelőtt

7. Nekünk van a legnagyobb péniszünk Európában

Egy különös felmérés hízelgő eredménye

8. Ilyen lesz a választható pornó Angliában

Furcsán korlátoznák az internetes szexet a britek

9. Hitler, mint Messiás

A náci diktátor vallási őrülete

10. Nem beszélsz klingonul? Elválok!

Mókás angliai válóperek

Ajánljuk

A felső légutat fenyegető téli-tavaszi veszélyek

Védjük légutunk egészségét a hidegben, fertőzések és pollenáradat idején

Tv-műsorainkból
Műsoraink
05.18. 18:35 Világszám - Inforádió
Egyiptom -Sharm el Sheikh, Hurghada
05.19. 10:05 Világszám - Inforádió
Líbia
05.20. 10:35 Világszám - Inforádió
Egyiptom -Sharm el Sheikh, Hurghada(ism.)
Közösség
Nap lánya

Egészséges szépség

Szófelhő / Archív
utazaskiallitas2012
(x)Bezárás